A Hedera hashgraph bemutatása

Olvasási idő: 3 perc

A blokklánc mellett egy másik innováció is megjelent de még kevesen hallottak róla és persze még kevesebben értik.  A hashgraph egy olyan technológia ami alternatívája a blokkláncnak, tehát mindkettő a konzenszus algoritmuson vagyis a közös egyezségen alapul. Természetesen a blokklánc híres lett a bitcoin miatt egy évtizeddel ezelőtt de a hashgraph egy csomó olyan problémát is megoldott amit a blokklánc nem tudott.

 

A blokklánc technológia már születésének pillanatában sikeres üzleti modellek katalizátora volt. Nem is az a kérdés, hogy mely iparágakat hódítja meg, hanem sokkal inkább az, hogy milyen sorrendben? Mivel a blokkláncra épülő hálózatok működése minden esetben valamilyen konszenzuson alapul, érdemes megvizsgálni, hogy milyen típusú konszenzus algoritmusokat ismerünk. A konszenzus algoritmusoknak köszönheti a blokklánc technológia a két legfontosabb tulajdonságát: az átláthatóságát és a megmásíthatatlanságát.

 

A blokklánc mellett egy másik innováció is megjelent de még kevesen hallottak róla és persze meg kevesebben értik.  A hashgraph egy olyan technológia ami alternatívája a blokkláncnak, tehát mindkettő a konzenszus algoritmuson vagyis a közös egyezségen alapul. Természetesen a blokklánc híres lett a bitcoin miatt egy évtizeddel ezelőtt de a hashgraph egy csomó olyan problémát is megoldott amit a blokklánc nem tudott. Kifejezetten a sávszélesség vagyis amit a sebességben mérhetünk nagyon lenyűgöző. Másik az a teljesítmény ami idő alatt konzenszurra jutnak a felek így az új blokkok gyorsabban jöhetnek létre .

 

Miért gyorsabb hashgraph? 

A hashgráf alapja az úgynevezett pletyka-protokoll. Ez azt jelenti, hogy a hálózaton található csomópontok véletlenszerűen kiválasztanak egy másik csomópontot, és minden olyan információt megosztanak vele, amelyet a másik még nem tud. Amikor a hálózaton található két csomópont már rendelkezik közös információval, ehhez olyan információk adódnak hozzá, amelyek már egy harmadik csomóponttól erednek, és így tovább. Így jön létre a “pletykahálózat”, melynek segítségével bekövetkezhet a teljes decentralizáció. A hálózaton található csomópontok egyre több és több információhoz jutnak. Minden információ- illetve tranzakciómegosztás rögzítésre kerül, és a rögzített esemény tartalmaz minden korábban megosztott tranzakciót is (a hashgráf név is ebből származik, hiszen nem egy lánc elemeit osztják meg egymással, hanem egy teljes gráfot). Így az eredmény egy szövevényes, biztonságos hálózat, amelyben nem egy láncra fűződnek fel a tranzakciók, hanem a hálózat számos pontján megtalálhatók.

Hol használhatják a hashgráf technologiát ?

Bárhol, ahol a decentralizált technológiát alkalmazni lehet és nagyszámú tranzakcióra van szükség. Érdemes megjegyezni, hogy a hashgráf a topológiától függően  50.000-től 1.000.000 tranzakciót is képes kezelni másodpercenként, így a pénzügyi alkalmazásokon messze túlmutató lehetőségek vannak benne.

A hereda hashgraph küldetése nem kevesebb mint egy megbízható és biztonságos online világ felépítése mellett a mai szennyezett és csalásokkal tele internet lecserélése. Ahol biztonságosan dolgozhatsz, játszhatsz, vásárolhatsz, eladhatsz, alkothatsz és szocializálódhatsz. 

Nézd meg videónk:

Tanulj Velünk

További hírek

polygon id mukodes

A Polygon ID Azonosítási Megoldás

A Polygon ID Azonosítási Megoldás Június 22-én, szerdán a decentralizált Ethereum skálázóplatform, a Polygon bejelentette, hogy „elindítja a Polygon ID -t – egy privát és önszuverén identitásmegoldást, amely nulla tudásalapú (ZK) titkosítással

uniswap genie

Tágul a Uniswap Univerzum

Tágul a Uniswap Univerzuma Az Ethereumon futó népszerű DeFi kereskedési felület mögött álló vállalat NFT piactér kialakítását tervezi. Az Uniswap Labs kedden közölte, hogy megvásárolta a Genie NFT-piaci aggregátort annak érdekében, hogy

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád!

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád! Ez a bejegyzés, kicsit más, mint az eddigiek. Egy pár napja a Kryptodás Norbi készített velem egy rövid interjút az edukációs AR NFTk-ről, hogy a

A nagy összeomlás okai

A nagy összeomlás okai A Bitcoin-t és a teljes kriptopiacot az elmúlt hónapokban erősen sújtotta a post-covid hatása és az elmúlt két hónapban kialakult háborús helyzet is. Emellett a várva várt medvepiacot

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb kryptoda tartalmakról, akkor iratkozz fel!