Ethereum bevezető

Olvasási idő: 6 perc

Az Ethereum egy teljesen automatizált decentralizált számítási platform. A második legnagyobb kriptópénz. Gondolj rá úgy, mint egy szuperszámítógépre (Ethereum Virtual Machine – EVM), amely egyszerre fut több ezer gépen világszerte. Az ethereumot második generációs kriptónak is nevezik, mivel a fizetés mellett, okos szerződés futtatására is képes.

Osszunk szét mindent

Ha a Bitcoin decentralizálja a pénzt (a bankok és közbenső szervezetek kiváltásával), mi lenne ha ugyanezt tennénk a bürokráciával; szavazatokkal, ingatlan nyilvántartásokkal, vagy épp a közösségi hálókkal (pl. Facebook). Ezek a szervezetek rendelkeznek az összes adatunkkal, amit megosztunk velük. A Bitcoinnak sikerült ötvöznie a már meglévő techikákat: amelyek a kriptográfia (cryptography), a munka igazolása (proof of work) és az elosztott (decentralizált) hálózat.

Így egy központi irányítás nélküli, döntésképes hálózat jött létre. A bitcoin olyan a blokkláncon mint az email az interneten. A hálózathoz több ezer számítógép szükséges szerte a világban..

Az Ethereumot 2013-ban jelentették be és 2014-ben indították el. Vitalik Buterin a Bitcoin magazin társalapítójának ötlete alapján, ami egy csináld magad programozási felület decentralizált alkalmazásoknak (Dapp). Ezek felett senki se állhat még a programozó se. Az Ethereum saját programnyelve a Solidity.

Az Ethereum célja az internet tényleges decentralizálása. Erre azért van szükség mert mega cégek vették át az irányítást egész szektorok felett mint az Amazon, Dropbox, Netflix, Google, Uber. Ezek a közbeeső cégek majdnem megkerülhetetlenek, ha valamilyen szolgáltatást akarunk igénybe venni.

Itt jön a képbe a blokklánc technológia által biztosított lehetőségek egész sora. A felhasználó közvetlen kapcsolatba léphet a szolgáltatást nyújtóval, például háttértár szolgáltatást tudsz vásárolni bárkitől, akinek van szabad kapacitása, így téve a Dropbox létezését feleslegessé. A sofőrök közvetlenül ajánlhatnának utakat az utasaiknak így hagyva ki az Ubert. Egymás közt is kereskedhetünk kriptóval a váltók helyett, melyeket feltörhetik, vagy zárolhatják a pénzedet.

Az Ethereum közvetlenül kapcsolja össze az embereket egy szupererős számítógépen keresztül, amely decentralizáltan működik a világban.

Hogyan működik?

Az ethereum kód nyelve a Solidity alkalmas okos szerződések írására és ezek alapján futnak a Dappok.

A fizikai világban minden szerződés egy feltétel rendszerhez kötött (ha >>> akkor) teljesítési szabályzat , egy feltétel létrejöttekor, egy meghatározott cselekményt hajtunk végre.

Ha például a főbérlőnek adok 100 000 forintot egy hónapig lakhatok az ingatlanjában.

Okos mert a szerződés minden részletet elintéz; a fizetéstől a menedzsmenten át a végrehajtásig. Visszatérve az albérleti példára a főbérlő nem kell hogy minden alkalommal átvegye a pénzt mivel azt az okos szerződés ellenőrzi, így a jövőben előfordulhat, hogy ha elfelejtek fizetni a lakásom zára nem fog kinyílni, vagy a számlámat arra a hónapra már megterheli a fizetendő összeggel,így először az albérletet fogják levonni.

Egy igazán intelligens szerződés más tényezőket is figyelembe venne, enyhítő körülmények, vagy kivételek, ha ez indokolt, úgy működik mint egy bíró azzal a kivétellel, hogy teljes mértékben megalkuvás nélküli és az utolsó betűt is betartja. Amint betöltjük a szerződést az Ethereum hálózatára, onnantól már megváltoztathatatlan nem szerkeszthető vagy javítható. Az Ethereum bonyolult programok futtatására lett tervezve, ami hatalmas biztonsági problémákat okozhat, mivel a program írója nem biztos hogy minden eshetőségre gondolt. Az Ethereum ebben a szellemben kezdte működését:

“A kód a törvény”

Az elmélet és a DAO

A DAO projekt – Decentralizált Autonóm Szervezet a felhasználók a befizetésükért részesedést kapnak a DAO befektetéseiből és a döntéshozatal is közösség alapú. A DAO 150 millió dollár értékű Ethert kapott, amikor 20 dollár volt egy Eth. Mivel a biztonságot elhanyagolták, valaki rájött, hogy csapolja meg a DAO tőkéjét. Mégcsak hackernek sem kellett lennie annak, aki ezt a kiskaput észrevette az okos szerződésben.

Az Ethereum közösség, ekkor döntötte el hogy “A kód többé már nem a törvény” és az Ethereum szabályait megváltoztatva vissza pumpálta a DAO tőkét. Ilyen módon a szerződés írói és a befektetők hibáit a fejlesztők hozták helyre, akik ezzel a döntéssel nem értettek egyet megalakították az Ethereum Classicot ami végül is az eredeti Ethereum.

Az Ether pénz

A szuperszámítógép használatának ára van. Az elektromosság, a fejlesztés és tárolás mind költséggel járnak. Az Éter mint jutalom jelenik meg a bányászok és a felhasználók ösztönzésére. Egy okos szerződés feltöltésekor a szerzőjének Eth-ben díjat kell fizetnie. A hatékony kódolás kulcsfontosságú, így csökken az Ethereum Virtuális Számítógép erőforrásainak használata egyben a szerződés díja.

Hogyan szerezz Ethert:

Coinbase: Egyszerű letisztult felület, kényelmes kiutalás. Kriptóval jutalmazott angol nyelvű képzés.

$100 érték történő vásárlás esetén 10%-ot BTC ben kapsz vissza.
https://www.coinbase.com

Binance: Innovatív funkciók, fejlett kereskedési platform
10% örök kedvezmény a díjjakból, a linkre kattintva érhető el: https://www.binance.com

Revolut tárca (itt inkább csak tartani tudod a kriptód. Fiatot és részvényeket is vásárolhatsz és fizetésre is alkalmas):
https://revolut.com

Összefoglaló:

Egy számítógépekből álló együtt működő hálózat, ami az internetet központokban futó programok és cégek helyettesítésére, kiváltására jött létre.

 

Tanulj Velünk

További hírek

polygon id mukodes

A Polygon ID Azonosítási Megoldás

A Polygon ID Azonosítási Megoldás Június 22-én, szerdán a decentralizált Ethereum skálázóplatform, a Polygon bejelentette, hogy „elindítja a Polygon ID -t – egy privát és önszuverén identitásmegoldást, amely nulla tudásalapú (ZK) titkosítással

uniswap genie

Tágul a Uniswap Univerzum

Tágul a Uniswap Univerzuma Az Ethereumon futó népszerű DeFi kereskedési felület mögött álló vállalat NFT piactér kialakítását tervezi. Az Uniswap Labs kedden közölte, hogy megvásárolta a Genie NFT-piaci aggregátort annak érdekében, hogy

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád!

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád! Ez a bejegyzés, kicsit más, mint az eddigiek. Egy pár napja a Kryptodás Norbi készített velem egy rövid interjút az edukációs AR NFTk-ről, hogy a

A nagy összeomlás okai

A nagy összeomlás okai A Bitcoin-t és a teljes kriptopiacot az elmúlt hónapokban erősen sújtotta a post-covid hatása és az elmúlt két hónapban kialakult háborús helyzet is. Emellett a várva várt medvepiacot

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb kryptoda tartalmakról, akkor iratkozz fel!