Lark Davis kripto kereskedő listája márciusra

Olvasási idő: 5 perc

Lark Davis, a kriptovaluta kereskedő és véleményvezér megosztotta a szerinte legesélyesbb hat altcoint, amelyek szerinte márciusban nagyot mozoghatnak.

Davis figyelemmel kíséri a Cardanot (ADA), ami a harmadik legnagyobb kripto eszköz lett ezen a héten és készen áll a parabolikus emelkedés folytatására.

„A Cardano számára nagy hír, hogy a Mary változásait (fork) március 1-én vezetik be a fő hálózatba. Ez segíti a Cardanót a következő lépések megtételében, hogy teljesen működőképes ökoszisztémává válhasson. Ezzel végre érmék kerülhetnek bevezetésre és okos szerződéseket használhatunk a fő láncban.”

Davis listáján a következő érme a Kusama (KSM), amelyet a kriptokereskedő a „Polkadot (DOT) kistestvérének” nevez.

„Az oldallánc (parachain) aukciók hamarosan megérkeznek a Polkadot ökoszisztémába, és az első állomás a Kusama… Biztosan tudjuk, hogy érkeznek, és hogy az oldalláncok először a Kusamán, majd a Polkadoton fognak megjelenni. Kusama az utóbbi hónapokban szuperül teljesített. Arra számítok, hogy továbbra is jóval a várakozások felett növekszik legalább az első oldallánc aukciók előttig. ”

A harmadik érme, amelyet szemmel tartok – mondja Davis – a Litecoin (LTC), ami arra készül, hogy elindítsa a MimbleWimble adatvédelmi frissítését.

„A MimbleWimble meglehetősen nagy dolog, mivel ez a Litecoin magán adat védelmét hozza el. Ez lesz a kriptográfia ezüstjének legnagyobb frissítése az elmúlt években.”

A negyedik helyen jön a Blockchain skálázó megoldás, a Polygon (MATIC).

“Mivel az Ethereum 2.0 alapvetően sehol sincs, valóban a második réteg (layer-two) méretezési megoldásai lesznek, hogy innentől kezdve felvegyék a kesztűt, nincs több, és nincs fontosabb, második rétegbeli méretezési megoldás, mint a Polygon.”

Az ötödik helyen áll a decentralizált származékos tőzsde Injective Protocol (INJ).

„Ez egy teljesen elosztott, decentralizált második-rétegű váltó, alacsony díjak, nagy sebesség, minden amit egy decentralizált tőzsdétől elvársz. Lehetővé teszi, hogy bármilyen piacon kereskedj kriptóval, az Injective átütő siker a bal, jobb és köztes óriás partnercégekkel, összefogva, mint az Avalanche (AVAX), Marlin (POND), Ocean (OCEAN), Unilend (UFT)… Ezeken túl az elmúlt hetekben bevezették a devizapiacot és a tőzsdei kereskedelmet, így húzva be a származékos piacokat. ” 

Davis radarjának utolsó érméje a decentralizált váltó (DEX) Uniswap (UNI).

  „Az Uniswap fejlesztő konyhában régóta készül a 3-as verzió … Napról napra egyre valószínűbb, hogy bejelentést kapunk a Uniswap v3 megjelenéséről, ami két nagyon-nagyon fontos dolgot fog jelenteni az UNI jelzőhöz. Az egyik az, hogy a díjakat megosztják az érme tulajdonosokkal (holder), ami az Uniswap napi mennyisége szerint napi egymilliárd dolláros forgalom mellett elég jövedelmező token lehet.”

A második dolog, amit a Uniswap számára jelent, és a Uniswap v3 talán legfontosabb része, hogy magában foglalja a második réteg méretezését … A második réteggel csökkenteni kell a Uniswap használatának díjait a jelenlegi 50, 60 dolláros kereskedésenkénti díjjakról – ami nevetséges – egy centes gázdíjra. Ezzel piacvezető lehet.

megjegyzés: A Kryptoda semelyik cikk, így a fenti cikk tartalma alapján meghozott döntésekért semmilyen felelősséget nem vállal. A saját pénzügyi tanácsadódtól kérdezz, mi nem vagyunk azok. Szigorúan tájékoztatási és saját fejlődési céllal ingyenesen fordítunk.
Minden Információnak Járj Utána Magad! (DYOR)

forrás: https://cryptonews.net/en/477794/

Ajánlott kriptó váltók:

Binance: https://www.binance.com/en/register?ref=L6H5S0LJ
10% örök kedvezmény a díjjakból.

Coinbase: https://www.coinbase.com/join/kardos_qb
$100 érték történő vásárlás esetén 10%-ot BTC ben kapsz vissza.

Crypto.COM 10USD Cro-ban regisztrálásért referál kód: ukj4nu9ch9
https://crypto.com/exch/ukj4nu9ch9

CELSIUS $30 BTC-ben, ha $200 értékben vásárolsz kriptot és 60 napig nem veszed ki
https://celsiusnetwork.app.link/1116260f35

További hírek

polygon id mukodes

A Polygon ID Azonosítási Megoldás

A Polygon ID Azonosítási Megoldás Június 22-én, szerdán a decentralizált Ethereum skálázóplatform, a Polygon bejelentette, hogy „elindítja a Polygon ID -t – egy privát és önszuverén identitásmegoldást, amely nulla tudásalapú (ZK) titkosítással

uniswap genie

Tágul a Uniswap Univerzum

Tágul a Uniswap Univerzuma Az Ethereumon futó népszerű DeFi kereskedési felület mögött álló vállalat NFT piactér kialakítását tervezi. Az Uniswap Labs kedden közölte, hogy megvásárolta a Genie NFT-piaci aggregátort annak érdekében, hogy

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád!

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád! Ez a bejegyzés, kicsit más, mint az eddigiek. Egy pár napja a Kryptodás Norbi készített velem egy rövid interjút az edukációs AR NFTk-ről, hogy a

A nagy összeomlás okai

A nagy összeomlás okai A Bitcoin-t és a teljes kriptopiacot az elmúlt hónapokban erősen sújtotta a post-covid hatása és az elmúlt két hónapban kialakult háborús helyzet is. Emellett a várva várt medvepiacot

Tanulj Velünk

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb kryptoda tartalmakról, akkor iratkozz fel!