Mi a Bitcoin felezés?

Olvasási idő: 3 perc

Négy évente a  kibányászható Bitcoin mennyisége a felére csökken, amíg mind a 21 millió Bitcoin végül el nem fogy majd.  (ez  2140 körül fog megtörténni). A Bitcoin teljes mennyisége csupán 21 millió és ez soha nem lesz ennél több.  Mivel pontosan tudni, hogy az adott időszakban mennyi a lehetséges kibányászható mennyiség és mivel a maximális szám sem növelhető, ezért Bitcoinnál (a hagyományos pénzekkel ellentétben) nincs infláció. Egyszerűen lehetetlen többet csinálni belőle. Ez adja az értékét. 



Visszatérve a kibányászható mennyiségre; 2020 végéig kevesebb mint 2,5 millió Bitcoin fog csupán maradni, amit még ki lehet majd bányászni. A Bitcoin algoritmusa szerint a megszerezhető mennyiség négy évente a felére csökken. Ezt hívják felezésnek. Miután a felezés megtörtént, egy adott egység kibányászásához ezután már több erőforrásra lesz szükség mint azelőtt.

2020 elején 10,5 percenként 12,5 új Bitcoin került a hálózatba virtuális bányászat útján. Májusban ez a mennyiség már megfeleződött, 6,25-re. 2024-ben pedig 3,125 körülire fog csökkeni és ez a folyamat addig folytatódik, amíg mind a 21 millió Bitcoint ki nem bányásszák végül.

Miért fontos a Bitcoin felezése?

Az idő előrehaladtával egyre kevesebb Bitcoin fog forgalomba kerülni bányászat útján, ezért a már meglévők értéke folyamatosan emelkedni fog. (Itt meg kell jegyezni, hogy akármilyen eszköz vagy áru értékét mindig a kereslet határozza meg, tehát amikor BTC érték növekedésről beszélünk, akkor feltételezzük a jövőbeli hasonlóan nagy keresletet). 

Mivel a Bitcoinnak maximálisan kibányászható mennyisége van, ebben a tulajdonságában szöges ellentétben áll a fiat devizákkal, amelyeknek értéke általában az idő múlásával, az infláció révén csökken. (23 évvel ezelőtt körülbelöl 30 forintért kaphattunk egy tölcsér fagyit, ugyanaz ma már 180 forintunkba kerül). A felezés az egyik módja annak, hogy a Bitcoin protokollja fenntartson egyfajta “hiányt” és a folyamatosan szűkös kínálat az egyik oka annak, hogy a Bitcoint ma már több millió ember vásárolja befektetési vagy értékmegőrző céllal. 

Hogyan működik?

A Bitcoint gyakran hasonlítják össze az arannyal, mivel ez a nemesfém Bitcoinnal nem azonos, de legalábbis nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkezik: értékes, korlátozott mennyiség van belőle és ellenáll az inflációnak. A Bitcoin az arannyal ellentétben digitális (bárhova a világon egyszerűen utalható, egyszerű akárcsak egy e-mail elküldése). Egy adott címen a Bitcoin pontos mennyiségét is bárki ellenőrizheti. 

Az Egyesült Államok Geológiai Kutatóközpontja szerint az összes valaha kibányászott arany valamivel több, mint három olimpiai méretű medencét töltene meg, viszont azt senki sem tudja, hogy pontosan mennyi arany lehet még a Földön. Minden évben új arany lelőhelyeket tárnak fel, amelyek megnövelik, egyúttal kiszámíthatatlanná teszik a jövőben kibányászott arany mennyiségét. A Bitcoin ezzel szemben véges és az adott időben kibányászott mennyisége pontosan ismert. Csak 21 millió lesz belőle és 2020 végétől kevesebb, mint 2,5 millió fog már csak maradni.

 

 

Az aranyhoz hasonlóan a Bitcoint is “bányásszák”, de ezt elektronikusan végzi egy globális, decentralizált számítógép-hálózat. A “bányászatban” résztvevő számítógépek Bitcoinért cserébe építik az új blokkokat és hitelesítik a  tranzakciókat a hálózaton.

 

A bányászokat Bitcoinban jutalmazza kriptovaluta algoritmusa.

2020 elején körülbelül 10 percenként 12,5 új bitcoin került a hálózatba. A felezés miatt májusban ez a jutalom már a felére csökkent.

 

Körülbelül négy évente a bitcoin bányászat ​​jutalma a felére csökken. Ez mindaddig folytatódik, amíg 2140 körül mind a 21 millió Bitcoint ki nem bányásszák. (Onnantól kezdve a Bitcoin bányászok jövedelme teljes egészében a hálózat tranzakciós díjaiból származik majd)

 

Soha nem lehet több mint  21 millió Bitcoin. Ez nagy különbség a fiat valutákkal szemben, ahol a kormány vagy a központi bank -ha a helyzet úgy kívánja-  egyszerűen elkezd még több pénzt nyomtatni ami inflációhoz vezet.

Tanulj Velünk

További hírek

polygon id mukodes

A Polygon ID Azonosítási Megoldás

A Polygon ID Azonosítási Megoldás Június 22-én, szerdán a decentralizált Ethereum skálázóplatform, a Polygon bejelentette, hogy „elindítja a Polygon ID -t – egy privát és önszuverén identitásmegoldást, amely nulla tudásalapú (ZK) titkosítással

uniswap genie

Tágul a Uniswap Univerzum

Tágul a Uniswap Univerzuma Az Ethereumon futó népszerű DeFi kereskedési felület mögött álló vállalat NFT piactér kialakítását tervezi. Az Uniswap Labs kedden közölte, hogy megvásárolta a Genie NFT-piaci aggregátort annak érdekében, hogy

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád!

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád! Ez a bejegyzés, kicsit más, mint az eddigiek. Egy pár napja a Kryptodás Norbi készített velem egy rövid interjút az edukációs AR NFTk-ről, hogy a

A nagy összeomlás okai

A nagy összeomlás okai A Bitcoin-t és a teljes kriptopiacot az elmúlt hónapokban erősen sújtotta a post-covid hatása és az elmúlt két hónapban kialakult háborús helyzet is. Emellett a várva várt medvepiacot

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb kryptoda tartalmakról, akkor iratkozz fel!