Miért fontos a kamatláb megértése?

Olvasási idő: 5 perc

A hitel szerepe a globális gazdaságban létfontosságú. Egy olyan dolog, amitől fennakadás nélkül működnek a piaci tranzakciók. Akinek szüksége van rá, felveszi a szükséges tőkét, majd később visszafizeti azt. A vállalkozások szintén felhasználhatják a hitelt a szükséges beruházásokra és fejlesztésekre, amik aztán nyereséget termelnek, majd ebből a nyereségből fizetnek a hitelezőknek is.  A fogyasztók szintén felvehetnek kölcsönt különböző fogyasztási cikkek vásárlásához, majd később, kisebb részletekben visszafizetik azt. Itt jön képbe a kamatláb szerepe…….

Lássuk be, nem sok értelme van pénzt bármilyen ellenszolgáltatás nélkül kölcsönadni.
Vegyünk egy példát. Ha Andrea 10.000 dollárt szeretne kölcsönkérni Pétertől, akkor Péternek nyilván szüksége van valamilyen pénzügyi ösztönzőre, hogy kölcsönadja a kívánt összeget. Ez az ösztönző maga a kamat. Egy olyan extra díj, amit Andrea a kölcsönvett pénzen felül még kifizet.

A kamatlábaknak igen jelentős hatása van a tágabb értelemben vett gazdaságra, ugyanis ezeknek a csökkentése vagy éppen növelése nagyban befolyásolja az emberek magatartását. Nagyjából így:

-A magasabb kamatlábak vonzóvá tehetnek egyes megtakarításokat, ugyanis ilyenkor a bankok többet fizetnek csak azért, hogy náluk tartsad a pénzedet. Viszont sokkal kevésbé vonzó az a lehetőség, hogy te kérj kölcsön pénzt egy banktól, ugyanis magasabb összeget kell végül visszafizetned a felvett hitel után.
-Az alacsonyabb kamatlábak viszont vonzóvá tehetik a hitelfelvételt és a szabadabb költekezést. Ilyen esetben nem kell sokkal többet visszafizetni, mint amennyit felvett valaki. A nem elköltött, passzívan a számlán álló pénz nem tud dolgozni és még több pénzt keresni a tulajdonosának.

Bevezetés:

A hitel szerepe a globális gazdaságban létfontosságú. Egy olyan dolog, amitől fennakadás nélkül működnek a piaci tranzakciók. Akinek szüksége van rá, felveszi a szükséges tőkét, majd később visszafizeti azt. A vállalkozások szintén felhasználhatják a hitelt a szükséges beruházásokra és fejlesztésekre, amik aztán nyereséget termelnek, majd ebből a nyereségből fizetnek a hitelezőknek is.  A fogyasztók szintén felvehetnek kölcsönt különböző fogyasztási cikkek vásárlásához, majd később, kisebb részletekben visszafizetik azt.

Nyilvánvalóan szükség van pénzügyi ösztönzőkre ahhoz, hogy a hitelező kölcsönt kínáljon, ezért nagyon gyakran kamatot számítanak fel. A következőkben jobban szemügyre vesszük a kamatokat és azok működését.

Mi az a kamatláb?

A kamat maga, egy összeg, amit a hitelt felvevő fizet a hitelezőnek.
Ha Andrea kölcsönt kér Pétertől, akkor Péter mondhatja, hogy odaadja a kért 10.000 dollárt, de 5%-os kamatot szeretne. Ez azt jelenti, hogy Andreának az adott időszak végéig vissza kell fizetnie az eredetileg kért 10.000 dollárt (tőkeösszeget) valamint ennek az összegnek az 5%-át (kamatot). Tehát a Péter számára visszafizetett teljes összeg 10.500 dollár.

Tehát a kamatláb megmutatja, hogy hány százalék a kamat az adott időszakra. Ha ez mondjuk 5%, akkor Andrea az első évben 10.500 dollárral tartozna.
Ezen felül még lehet:

Egyszerű kamatláb: A következő években is az alaptőke 5%-a mérvadó.

Vegyes kamatláb: Az első évben a 10.500 dollár 5%-a, majd a második évben a 10.500 + 525 dollár = 11.025 dollár 5%-a lesz már mérvadó és így tovább.


Miért fontosak a kamatlábak?  

 

Hacsak nem kizárólag kriptovalutákkal, készpénzzel vagy aranyérmékkel fizetsz, akkor bizony a kamatlábak hatással vannak rád is. Még ha meg is találtad a módját, hogyan fizess ki mindent mondjuk Dogecoinban, akkor is érezhető a kamatlábak hatása a gazdaságon belüli jelentősége miatt.

Vegyünk egy kereskedelmi bankot. Az egész kereskedelmi modelljük a pénz felvétele és kölcsönadása körül szerveződik. Amikor pénzt fizetsz be a bankba, te vagy a hitelező. Kamatot kapsz a banktól azért, mert a te pénzedet másoknak adják kölcsön. Ezzel szemben, amikor te kérsz kölcsönt pénzt a banktól, te vagy az, aki a kamatot fizeti.

A kereskedelmi bankoknak nincs túl nagy mozgásterük a kamatlábak meghatározásában. Ez a központi bankok feladata. Gondoljunk csak az Amerikai Szövetségi Jegybankra vagy a Kínai Jegybankra, esetleg az Egyesült Királyság Központi Bankjára. Feladatuk a gazdaság „egészségének” megőrzése. Az egyik fontos feladat, amit ellátnak az a kamatlábak növelése vagy épp csökkentése.

Gondolj bele: ha magas a kamatláb, akkor te is több kamatot kapsz a pénzed kölcsönadásáért. Viszont a másik oldalról, ha hitelt szeretnél felvenni, az drágább lesz, mert többel fogsz majd tartozni. A fent említett dolgok miatt elmondhatjuk; Nem túl jövedelmező hitelezni, ha alacsony a kamatláb, ellenben a hitelfelvétel vonzóvá válhat ilyenkor.

Ezek az intézkedések szabályozzák a fogyasztókat. A kamatlábak csökkentése általában a kiadások ösztönzésére szolgál. Ez ösztöni a magánszemélyeket és vállalkozásokat hitelfelvételre. Majd amint több hitel áll rendelkezésre, remélhetőleg azt is felveszik és elköltik.

A kamatlábak csökkentése egy nagyon jó rövid távú döntés lehet a gazdaság élénkítéséhez, de ez egyúttal inflációt is okozhat. Habár több hitel áll rendelkezésre, a források összege mégis változatlan. Az árak emelkedni kezdenek, de a kínálat nem lesz nagyobb. Egy ilyen helyzetben a magasabb kamatlábak ellensúlyként működhetnek. Ismét megemelve a kamatokat, csökken a forgalomban lévő pénz összege, mivel mindenki elkezdi visszatörleszteni az adósságait.
Ilyenkor a bankok nagyvonalúan magas kamatot kínálnak, az emberek pedig inkább tartják a pénzüket, ahelyett, hogy elköltenék azt. A cél a magasabb kamat megszerzése. Ha pedig az emberek a bankban tartják a pénzüket, akkor csökken a fogyasztási cikkek utáni kereslet, csökken az infláció és ezzel párhuzamosan lassul a gazdasági növekedés. 



Mi a negatív kamatláb?

Gyakran hallhatjuk a közgazdászokat és szakértőket erről beszélni. Ez más, mint nulla alatti kamat. Ilyenkor neked kell fizetned, ha kölcsönadod a pénzedet, vagy akár csak egy bankban tárolod azt. Tágabb értelemben ez azt jelenti, hogy a bankok hitelezése költségessé válik, ráadásul még a megtakarításoknál is extra költségek lehetnek.

Ez nagyon merész koncepciónak tűnhet, hiszen a hitelező vállalja a kockázatot, hogy a hitelt felvevő esetlegesen nem tudja visszafizetni a pénzt. Miért is tennék?

A negatív kamat egy utolsó lehetőség a nehéz helyzetben levő gazdaságoknak, hogy rendezzék pénzügyeiket. A negatív kamat ötlete onnan ered, hogy az emberek a gazdasági visszaesések idején inkább ragaszkodnak a pénzükhöz, nem költenek annyit és inkább kivárják, hogy a gazdasági helyzet helyreálljon, mielőtt ismét költeni küzdenének.

Amikor viszont a költségek negatívba mennek át, akkor a hitelfelvétel és a költekezés tűnik a legészszerűbb döntésnek.  Ezért tartják a negatív kamat mértéket egy fontos mérőszámnak rendkívüli gazdasági körülmények között. 

 

Zárógondolatok

Elsőre a kamatlábak egyszerű fogalomnak tűnhetnek, ennek ellenére szerves részét képezik a gazdaságoknak. Mint láttuk, módosításuk alapvetően megváltoztatja az emberek és vállalkozások magatartását.
Pontosan ez az amiért a központi bankok ennyire kezdeményező szerepet vállalnak. A kamatok módosításával a céljuk többek között gazdasági folyamatok figyelése.

 

Térjünk most vissza a kriptókhoz mert a kamatláb most lesz igazán fontos csak a másik oldalról  mivel te kaphatsz nagy jutalékot ha lekötöd vagyis lényegébe kiadod hitelbe az ott tárolt kriptóid.

 

A blog folytatásában a kriptovaluta hitelezők megoldásait mutatjuk be, hogy hogyan tudsz passzív jövedelmet gyűjteni vagy akár forint hitelt felvenni a kripto fedezeteddel.  Most két nagy piaci versenyzővel foglalkozunk vagyis a NEXO és a Celsius platformokkal. 

 

 

Tanulj Velünk

További hírek

polygon id mukodes

A Polygon ID Azonosítási Megoldás

A Polygon ID Azonosítási Megoldás Június 22-én, szerdán a decentralizált Ethereum skálázóplatform, a Polygon bejelentette, hogy „elindítja a Polygon ID -t – egy privát és önszuverén identitásmegoldást, amely nulla tudásalapú (ZK) titkosítással

uniswap genie

Tágul a Uniswap Univerzum

Tágul a Uniswap Univerzuma Az Ethereumon futó népszerű DeFi kereskedési felület mögött álló vállalat NFT piactér kialakítását tervezi. Az Uniswap Labs kedden közölte, hogy megvásárolta a Genie NFT-piaci aggregátort annak érdekében, hogy

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád!

3D NFT-k! amik többet érnek, mint gondolnád! Ez a bejegyzés, kicsit más, mint az eddigiek. Egy pár napja a Kryptodás Norbi készített velem egy rövid interjút az edukációs AR NFTk-ről, hogy a

A nagy összeomlás okai

A nagy összeomlás okai A Bitcoin-t és a teljes kriptopiacot az elmúlt hónapokban erősen sújtotta a post-covid hatása és az elmúlt két hónapban kialakult háborús helyzet is. Emellett a várva várt medvepiacot

Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb kryptoda tartalmakról, akkor iratkozz fel!